10. Vityál-vára

Túrainfók:

Túravezetők:

Nagy András

Nagy András

Személy Béla

Személy Béla

Leírás:

A címet olvasva ne egy lovagvárra, sem egy hajdani főúri várra, hanem a többi székelyföldi várhoz hasonlóan a környék, a falu lakosságának menedékéül szolgáló erősségre gondoljanak, amelyből – miután idővel, a modernebb harcászati eszközök megjelenése után szerepét vesztette – mára gyakorlatilag semmi sem maradt, csupán nyomai fedezhetők fel. Túránk során egy hangzatos nevű sziklát érintve kijutunk a történelmi Székelyföld egykori határára, egy olyan szakaszon, amelyet szakemberek viszonylag kis csoportján kívül csupán a pásztorok és havast járó környékbeliek ismernek, de ahonnan, akárcsak a lefele jövet útba ejtett a Tompa-tetőről, a tiszta időben elénk táruló kilátás egészen különleges.

A táborból busszal utazunk Vármezőig, a Nyárádmente legfelső, a folyó hegyek közé szorított szűk völgyébe épült falujáig. A falu alsó végéből a Meleg-Súgó patakának torkolatától indítjuk gyalogtúránkat. Északi irányba indulunk el a patak erdei útjának piros sávjelzései mentén. Erre a völgyre jellemző, a szomszéd Hideg-Súgóhoz és a többi, felsőbb völgyhöz képest, hogy itt hamarabb olvad meg a hó, s ebből származik a patak előneve is. Az utat sorompó zárja le a forgalom elől rögtön az elején, egyébként hosszú szakaszon autóval is járható lenne. Sajnos az utóbbi idők fakitermelése nyomán a patakot szegélyező erdő hajdani méretes bükkfáira már csak a szerte-szét heverő vastag ágak utalnak. A völgy jobb oldalán (menetirányunkban balra), a falutól mintegy öt kilométernyire érdekes sziklatömböt láthatunk, a Likas-kőt, melynek tövénél üreg tátong. Ez a szájhagyomány szerint a történelem folyamán többször szolgált búvóhelyéül a környék lakosságának, illetve a törvény szigora elől menekülőknek. A forrásvidék közelében utunk ösvénnyé szűkül és nagyobb figyelmet igényel az aljnövényzetben köveken, ágtörmeléken való lépkedés, többízben a patakot is keresztezve, viszont itt egyre inkább érdemes körültekinteni, csodálni a fokozatosan kibontakozó havasi tájat. A bükköst legelők váltják, ezen kívül az előttünk húzódó meredek oldal fenyvesére is ráláthatunk.

Végül a völgyből a baloldali gerincre kanyarodik ki az út, ahol kiterjedt legelőket találunk, melyeken a még meglévő öreg bükkfákat sűrű, valósággal áthatolhatatlan bozótként övezik szaporodó csemetéi. Erdő ezekből viszont már csak abban az esetben lesz, ha nem állja útját az ember tevékenységnek. A gerincet követő utat elérve előbb észak felé megyünk, az úgynevezett Győr-mező irányába. Juhászok és pásztorok világa ez, amely kinyúlik a Mezőhavasról lefutó hegylábig, ahol a történelmi Székelyfüld határa volt egykor a Székhavasától a Nyárád és Görgény vízgyűjtőit elválasztó dombvonulatig. Balra, délnyugatra térve elmegyünk rajta, míg egy meredekebb lejtő tetejéből pazar látványban tárul elénk a Görgény völgye és vidéke Görgényszentimre központtal s a Rákóczi-heggyel, melyen egykor királyi vár állt (valószínűleg a XIV. századból, Károly Róbert idejéből), a Görgénysóakna fölötti Nyerges-hegy, a Mocsárerdő, Szászrégen, s északon a Görgényi-havasok magaslatai.

Itt ebédszünetet tartunk, majd visszaindulunk a Tompa-tető irányába, gondosan kikerülve az útbaeső patakvölgyek sűrű, bozótos erdejét. Rátérünk a régi gerincútra, mely az erdő szélét követve délnyugat felé a Tompa-tetőre vezet, ahonnan néhány látványos kanyarral lejt a Vityál-patakáig. Már a gerincen haladva is elénk tárul a vármezői völgyön túl Szováta és a Sóvidéki medence látványa, a szemben magasló Bekeccsel és Siklódkővel, azonban az egykori őrhelyként szolgáló Tompa-tetőről, a hatalmas kereszt előteréből a Maros térségéig lenyúló nyárádmenti tájban, a Görgény völgyének vidékében, valamint tiszta időben a Kárpátok által koszorúzott Erdélyi medencében gyönyőrködhetünk. Igen, amint a legendák is említik, őrhely állt itt, mely kapcsolatban volt a környező magaslatokon álló többi egykori figyelőhellyel, s ahonnan vész esetén riasztották Nyárádremete és Köszvényes népét hogy időben húzódjon fel a közeli Vityál-vár védelmet nyújtó magaslatára.

A Vityál-patakához érkezve, mielőtt folytatnánk utunkat Nyárádremete felé, teszünk egy kitérőt a szemben magasló azonos nevű várhoz. Így hát a piros pontjelzések mentén keresztezzük a patakmenti útat, átgázolunk a patakon és felkapaszkodunk a szemközti oldal nyergébe. Innen balra térve hamarosan elérjük az egykori várfal helyét, átkapaszkodunk ennek maradékán és körültekintünk a meredek oldalakkal övezett erdős csúcsról, ahol egy torony maradványát sejtető sziklán s a falak vonalát jelző töltésen kívül mást már nem találunk. Kis képzelőerővel viszont fogalmat alkothatunk a természeti adottságoknak köszönhetően szinte bevehetetlen egykori erődítményről, ahonnan eleink sikerrel vehették fel a harcot a tatárok, vagy egyéb betörő ellenség többszörös túlerejével szemben is.

Leereszkedhetünk akár a felfele megismert ösvényen is, vagy egyszerűen toronyirányt a völgyben csörgedező patak irányába, melyen könnyedén találunk gázlót és elérjük a bal parton vezető erdei utat. Ezen folytatjuk utunkat lefele. A Vityál-pataka az úttal együtt hamarosan balra kanyarodik és déli irányt tartva levezet Nyárádremetére, ahonnan buszaink visszavisznek a táborba. (Kocsis András)

Túrainfók:

Térkép/magassággörbe: