11. Verőfény-túra

Túrainfók:

Túravezetők:

Vita Zoltán

Vita Zoltán

Vita Szabolcs

Vita Szabolcs

Kiss László

Kiss László

Leírás:

Útvonalunk bemutatása előtt körvonalazzuk néhány szóban, mi is a túránk célja, mit fed e hangzatos, sejtelmes név. A Görgényi-havasok déli részén található Borzont-fő (1496 m) déli és nyugati felének napfényes, azaz verőfényes tisztását értjük Verőfény alatt, ahonnan felhőtlen időben számos hegy és magaslat látványában gyönyörködhetünk.

Táborunk területéről Parajdra buszozunk, ahonnan a Bucsin-tető (1273 m) felé térünk és a Kis-Küküllő jobb partján kanyargó út 11-es kilométerénél állunk meg. Gyalogtúránk első szakaszán a Bogdán-patak partját követő fakitermelő úton haladunk, majd az út végénél a baloldali patakmeder kövein lépkedünk tovább, miközben a bükkerdő árnyéka enyhíti a nyári nap forróságát. Patakmedrünkből a Bogdán-mező szélének hangulatos tisztására érünk ki. Rövid pihenő után régi szekérúton folytatjuk túránkat, áthaladunk egy hatalmas koronájú és törzsű bükkfákból álló ligeten, aztán kilépve onnan megpillantjuk a Bogdán menedékházat.

Érdemes pár mondatban bemutatni a Bogdán-hegyén (1297 m) épült menedékház történetét, mely a második világháború idején kezdődik. A vesztes sztálingrádi (ma Volgográd) csata után magyar védelmi vonalat igyekeztek létrehozni a szovjet betörés ellen és ekkor a Bogdán-mezején egy parancsnoki épületet alakítottak ki, mellette bunkerrel, amely rádióhíradós központként szolgált. Ez az építkezés 1942-44 között zajlott, s a ház a tisztek és legénység állandó szállása lett. Kelet-Európa szovjetek általi megszállásakor az itteni védműveket harc nélkül feladták, így megmaradtak az épületek. 1944-től 1958-ig a bunkerben továbbra is rádióadó működött, de ez már szovjet zavaró állomás volt. 1958-ban a menedékház átkerült a parajdi bányavállalat tulajdonába, amely kiépítette az első sípályát és felvonót. Ez utólag továbbfejlődött és ma már a Bogdán Sí- és Szabadidőközpontban kezdők és haladók is megtalálhatják a nekik megfelelő pályát sízni, snowboardozni vagy szánkózni. Az elmúlt évtizedekben a szakszervezeti turistakörök, majd 1990 után az EKE osztályok számos sítábort és szilveszteri bulit szerveztek a „Bogdánon”, ahogy röviden nevezni szokás ezt a helyet. Ez a hegy, a mező, a patak és most már a Síközpont is egy XVII. században ide telepedett román pásztor nevét őrzi.

A menedékház felé vezető meredek oldalon ha pár pillanatra megszakítjuk kapaszkodásunkat és hátrafordulunk, elénk tárul a nyárádmentiek szent hegye, a Bekecs, valamint tőle keletre a Siklód-kő, Küsmöd-kő, a Firtos-hegye, de a Hargita vonulata is. Ha pedig tiszta időt fogunk ki, láthatárunkon kibontakoznak a Déli-Kárpátok. A Bogdán menedékháznál szünetet tartunk, elfogyaszthatjuk szendvicseinket, kiegészíthetjük vízkészletünket, de rendelhetünk kávét, üdítőt vagy egyebet is, igényeink szerint.

A menedékházat magunk mögött hagyva a kék pontjelzéseket követjük, melyek eleinte a mező szélén, majd sűrű fiatal fenyvesben vezetnek. Két kilométernyi gyaloglás után rövid kitérőt teszünk a Bogdán-sziklákhoz, ahonnan rálátásunk nyílik a Kis-Küküllő Nagy-ágának alattunk húzódó völgyére, és az ott kanyargó műútra. Északi irányban a Görgényi-havasok központi részének magaslatait, a Ferenci lázát (1627 m) és a Csencsó tetőt (1732 m) láthatjuk, valamint tőlük délre az István bércét (1391 m). A szikláktól visszatérünk kék pont jelzésű utunkra, mely tovább is enyhén emelkedik, majd mikor balra kanyarodva ereszkedni kezd, letérünk egy jobbra vezető jelzetlen ösvényre, amely egy kis tisztáson keresztül kivezet a Kecskevész-mezejére ahol az Erős-patak forrásából pótolhatjuk víztartalékunkat. Balra egy vadászházat láthatunk, de mi jobbra térünk és a kidőlt fák között kimászunk a Verőfény-sarkára. Innen nyugati irányban a Görgényi-havasok számos magaslatát csodálhatjuk, a hegység legmagasabb pontjával a Nagy-Mező-havassal (1776 m), ha pedig kelet felé átvágunk egy kis erdősávon a Hagymás-hegység jól ismert körvonalait pillanthatjuk meg.

Visszakapaszkodva a mezőre nemsokára elérjük a főgerinc kék sávval jelzett útját, mely átvezet egy erdőn, keresztezi a Havas Bucsin sípálya felső szakaszát, majd egy fiatal fenyvest. Ezután egy nagy mezőn haladunk, amelynek az alsó részén a meteorológiai állomás működik, majd hamarosan kiérünk a Bucsin-tetőre, ahonnan autóbuszunk visszavisz szovátai táborunkba. (Vita Zoltán, Kocsis András)

Verőfény felé - Fotó: Vita Zoltán

Túrainfók:

Térkép/magassággörbe: