29. Szent László-túra

“Erdély nem csak hegyek és völgyek, nem csak magyar Kolozsvár és szász Nagyszeben. Erdély Európa kicsiben. A Földgolyó kicsiben. A világ. Tündérkert és Pokol. Erdély a múlt, a költészet, a mindig bizonytalan jövő. A soha be nem teljesülő vágy.  Ábránd.”

(Száraz Miklós-György, Tóth Zoltán: Erdély hét csodája)

Erdélyben rengeteg olyan település van, amely egy poros, elhagyatott padláshoz hasonlítható, de ahol rejtett kincsekre bukkanhatunk. Mi most ezekből az eldugott, kevésbé ismert településekből mutatunk be néhányat és oda vezetjük a táborlakót ahol még a „madár sem igen járt”.

Táborunkból Szakadát majd Nyárádremete irányába indulunk, ott pedig a falu központját elhagyva, jobbra fordulunk, Szászrégen felé. Régenből – amely a környék gazdasági, kulturális központja – Beszterce irányába megyünk, az utunkba eső települések történetének közös nevezője a szász jelenlét, amely meghatározta életüket.

Harinán (Herina, Münzdorf) a falu feletti domboldalon álló evangélikus templomot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez Erdély egyik legszebb románkori műemléke. Kész csoda, hogy át tudta vészelni az évszázadok viszontagságait. Valószínűleg a XII. század végén építtette a Kacsics nembéli Simon bán bencés monostorként, majd Gertrud királyné meggyilkolásában való bűnrészessége miatt II. András király 1228-ban elvette tőle. Később az erdélyi püspök birtokolja, majd két évszázad múlva az alapító nemzetségből származó harinai Farkas családhoz kerül. A reformációt követően a templom evangélikus lett, több átalakításon esett át. 1834-ben például egy földrengés annyira tönkretette, hogy felújításra szorult, majd sok huza-vona után 1898-ban újraszentelték. Utolsó restaurálása 1995-98 között zajlott Herman Fabini építész vezetésével.

Utunk következő állomása Beszterce (Bistrita, Bistritz), a mai Beszterce-Naszód megye központja. Nevét folyójáról kapta. Nem a leglátogatottabb, legismertebb város Erdélyben, pedig értékes műemlékeket találunk itt a gótika és a reneszánsz korából. II. Géza uralkodása idején (1141-1162) Flandriából, a Rajna bal partjáról, a Mosel vidékéről és a Szepességből szászokat telepítettek ide, akik Nösen néven alapították a várost. A középkorban az erdélyi szászok északi központja volt, jelenlétükre ma már csak lakóházaik és templomok utalnak. Beszterce többször volt kitéve a Borgói havasokon beözönlő tatár hadak dúlásainak, Károly Róbert alatt fejlődött leginkább, 1330-tól szabad királyi város. 1453-ban Hunyadi János kormányzói tevékenysége és sikeres törökellenes háborúi elismeréseként Beszterce grófja címet kapta (ekkor a környező 25 településsel együtt önálló grófság lett), és még abban az évben megépíttette Beszterce várát. 1458-ban Szilágyi Mihály az ellene fellázadt várost felégette, majd 1464-ben Mátyás király megszüntette a Besztercei grófságot és eladta a várat a városnak. A szászok 1465-ben a várat lebontották és a várost falakkal és 10 bástyával erődítették körül. Ezeket a XIX. század második felében bontották le, de megmaradt a Bognár bástya és egy töredéke a városfalnak, amelyek napjainkban felújítva látványosságnak számítanak.

Belvárosi sétánk látnivalói közül említésre méltó a város XIV. századi evangélikus temploma, melynek tornya legutóbb 2008-ban esett gyújtogatás áldozatául. Ekkor a felállványozott templomtorony leégett, a tűzvészben odalettek a négyszáz éves harangok is. A templom helyreállítására a város és a besztercei szászok németországi leszármazottai gyűjtést szerveztek.

A XV. századi lábasházak – más néven Búzasor – gótikus árkádsorai alatt a középkorban kereskedelem zajlott. Beszterce a Moldvába vezető Borgói-hágó közelsége miatt jelentős kereskedelmi központnak számított. A város ferences temploma 1270 körüli, gótikus stílusú, napjainkban az ortodoxok hirdetik benne az igét.

Beszterce a szász kivándorlás szempontjából különleges helyzetben volt. Mivel az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés következtében visszakerült Magyarországhoz, a Romániában maradt dél-erdélyi szászokkal ellentétben, 1944-ben a lakosság jó része – a visszavonuló német hadsereggel együtt – el tudott menekülni a szovjet és román csapatok elől és később főleg Alsó-Ausztriában telepedett le. Az itteni szász jelenlét ezt követően egyre jelentéktelenebbé vált, a deportálásokat túlélők a Ceauşescu-rendszerben vándoroltak ki Németországba.

Következő célpontunk Beszterce városától délnyugatra, a Sajó bal partján elterülő Árokalja (Arcalia, Kallesdorf) hajdani Bethlen kastélya. Az évszázadok folyamán több ízben elpusztított falu kastélya a XIX. században épült. Különlegességét az adja, hogy ez az egyetlen mór-bizánci stílusú kastély Erdélyben. 1963-ban a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tulajdonába került a hajdani tizenhat hektáron elterülő kastélyparkkal együtt, s ennek köszönhetően állaga jó állapotban őrződött meg. Valamikori berendezési tárgyaiból két csempekályhán és egy, a Bethlen család címerét tartalmazó kandallón kívül gyakorlatilag semmi sem maradt. Kertjében különleges arborétum található, melyben a világ összes tájáról származó több mint 150 faj lelhető fel.

Ebben a régióban található Szent László királyunk falfestményeken megörökített, legendás cserhalmi csatájának színhelye, Kerlés (Chirales) falu szomszédságában. E csatát idézi a Kerléssel szomszédos Cegőtelkén állított emlékmű. Cserhalom (Eichenhügel) dombján (halmán) vívták 1068-ban azt a csatát, amelyben Salamon magyar király, Géza és László hercegekkel (a későbbi I.Géza és I., azaz Szent László királyokkal) legyőzte az Erdélybe betörő Ozul kun és besenyő seregét, és amelyhez a kun vezértől való leánymentés legendája is fűződik (Szent László legenda). A Doboka vármegyéhez tartozó Kerlés a XV-XVI. században szász lakosságú falu, az 1610-es évektől a Kemény, a század közepétől pedig a Bethlen család birtoka volt 1863-ig. A falu 1907-1908 között újjáépített evangélikus temploma napjainkra siralmas állapotba került. Kerlés érdekessége lehetett volna az a klasszicista kastély amelyet Bethlen Lajos 1808-1810 között épített, és amelyet ma már csak a leírásokból ismerhetünk. A műértő gróf pénzt, időt nem sajnálva 90 ember munkájával építtette fel kastélyát, kivívva a kortársak csodálatát. A bútorokat, és egyéb kellékeket Bécsből hozatta, belső díszítésének egyik meghatározó eleme a nagyterem egyik falképe volt, amely a kun vitézt leszúró Szent Lászlót ábrázolta.

1816 körül a kastély parkjában dolgozott építészként, kertészként és műszerészként Bodor Péter erdőszentgyörgyi székely ezermester (1788-1849) is, akinek talán leghíresebb alkotása, a marosvásárhelyi zenélő kút volt. Ő készítette a kertben lévő egykori zenélő csengettyűket, szélhárfákat, és a sírbarlang melletti remetelak is az ő keze munkáját dícséri. A bejárata fölötti felirat – „Deus felicitas, homo miseria 1824” – figyelmeztette a belépőt, akit az ajtónyitásra egy karosszékéből felugró remetealak ijesztett meg. A „remete” szerkezetét, Bodor ötleteként az ajtó nyitása hozta mozgába. A remete lakosztályát szalmaágy, asztal, ezen pedig törött kancsó, koponya és kereszt egészítették ki. Mindebból mára csak az üreg maradt.

A kerlési Bethlen kastély szomorú sorsra jutott, 1848-ban a román parasztok feldúlták, s a grófot elüldözték, de Bethlen Lajos 1850-ben vissztért és helyreálította a rombolás nyomán keletkezett károkat. 1867-ben halt meg és kívánsága szerint felesége mellé temették el a saját maga álltal készített barlangkriptába. Kastélyában 1900 után már nem lakott senki, 1907-ben az egykori pompás kastély a parkkal együtt félig lepusztulva állt, végül 1945 után rombolták le, egyenlővé téve a földdel.

A barlangsírhoz Kerlést elhagyva a Sajósárvár (Sirioara) fele vezető uton juthatunk el. A XIX. század végén még vasajtó zárta el a kíváncsiskodóktól a grófi kriptát, ahová az 1839-ben elhunyt gr. Bethlen Klárát és férjét, az 1867-ben elhunyt gr. Bethlen Lajost temették. A két sírt valamikor az első világháború alatt kirabolták, és elvitték a házaspár emlékét megörökítő márványtáblákat is. A kerlési kastélyt és parkot megcsodáló utazók egykor ezen a sziklafalon örökítették meg nevüket. Közülük megemlíthetjük például: Döbrentei Gábor írót, Szilágyi Ferenc írót, történészt, Kornis János erdélyi kormányzót, Jósika Miklós regényírót, Bodor Péter ezermestert, vagy a Bethlen család tagjait. Az egyik érdekes felirat „Deák Ferencz emlékére“ cím alatt így szól: „Láng-elméjének/ gyöngy volt gondolata,// Kristály-jellemének/ vas a foglalatja.// Meghalt 1876 január 29./ Budapesten”.  

Túránk utolsó állomása Cegőtelke (Țigău), ahol a falu református templomáról 1622-ből vannak adatok, régi kőtemploma azonban 1830 körül leégett és 1886-ban újították fel. A településről ilyen és ehhez hasonló újságcikkek, jelennek meg néhány éve: “Erdélyben elsőként állítottak szobrot Vörösmarty Mihálynak szombaton a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén. Az ünnepi istentiszteleten Vetési László szórványügyi előadó hirdetett igét” (Krónika napilap 2013). A 2013-ban álított Vörösmarty szobrot (Zawaczki Walter Levente székelyudvarhelyi szobrászművész alkotása) a költő Cserhalom című eposzának köszönheti, melyben a híres csatát örökítette meg.

„Ők kiket annyi halál meg nem fáraszthata, kikkel
Nem birt a hadi vész, az idő mélyébe merültek,
S hamvaikat már a szellő sem lelheti többé.
Még maga áll a hegy, tetején sok század után is
Véren nőtt fűvel koszorúzva uralkodik a hír.
Vajha, midőn odatér honnunk fia, el ne felejtse
Őseit, és szabadabb lélekkel zengje utánunk:
Cserhalom, a te tetőd diadalmak büszke tetője!”

(Részlet Vörösmarty Mihály Cserhalom című eposzából, 1825. április-május)

Cegőtelkén találjuk a cserhalmi csata emlékművét is 1998-ból. Erről Beder Tibort idézzük, Cserhalom – a bátraké a jövő címmel: “A szobrot több okból is nem a Cserhalmi-tetőre, hanem a Kerlés szomszédságában fekvő, magyarok lakta Cegőtelkére (Ţigău) állítottuk, a domb tetején fekvő református temető legmagasabb pontjára, ahonnan – akár egy stadion lelátójáról – bontakozik ki a Cserhalmi-tető, ahol a csata lezajlott. A szobor alkotója Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész. A hatóságnak benyújtott kérvényben a temetőben felállítandó síremlékről volt szó. Amikor aztán a több kilométerről is látható szobor méreteiről tudakolódott a hatóság, amely jóval meghaladta egy szokásos sírkő méreteit, arra a kérdésre, hogy hát miért emeltünk ekkora szobrot, a válasz az volt: csak ennyire volt pénzünk, ezért hát kilenc méternél leálltunk.”

Cegőtelkén, a lelkész és a gyülekezet helyi ételekkel-italokkal látja vendégül csoportunkat.

(Szilágyi Eszter)

• 

• 

•