28. Nagy-Küküllő mente – három nemzet épített öröksége – honismeret

Székelyföld és Királyföld találkozásánál, a Nagy-Küküllő két oldalán, egymástól alig néhány kilométer távolságra, Erdély három nemzete – a magyar, a szász és az örmény – értékes épített örökséget hagyott az utókorra.

Keresden megismerhetjük az erdélyi reneszánsz kastélyépítészet gyöngyszemét, a Bethlen-kastélyt, Almakeréken Erdély legnagyobb és legteljesebb falfestményét, majd az Unesco világörökség részét képező Berethalmot, valamint szász erődtemplomát a legnagyobb erdélyi szárnyasoltárral, legvégül pedig az erzsébetvárosi örmény múltat.

A táborból a Kis-Küküllő mentén haladunk Balavásárig, majd a vízválasztó dombháton átkelve Segesvár előtt érünk a Nagy-Küküllő völgyébe, Medgyes felé véve az irányt. Jobbra elhaladunk a serkési fehér sziklák alatt, hol a monda szerint Attila királyunk sírhelye van. Első megállónk a Dános-patak mellett fekvő keresdi Bethlen-kastélynál lesz.

KERESD-CRIŞ-KREISCH

Első írásbeli említése 1305-ből való, amikor az Apafiak családi birtokának elosztásakor Keresd Apafi Gergelyé lesz. 1367-ben I. Lajos király oklevele Keresdet már Bethlen-birtokként említette, és az 1948-as államosításig az is maradt.

A falunak az 1990-es rendszerváltozáskor még mintegy 180 főnyi szász lakója volt. A mai 600 lélekből már csak 30 személy vallja szásznak magát, 21 fő magyar, de ők is vegyes házasságban élnek, románul beszélnek.

A Bethlen-várkastély

A keresdi kastély az erdélyi reneszánsz kastélyépítészet legszebb emléke, az ország műemlékörökségének kiemelkedő alkotása. Alapítása Bethlen Márk nevéhez fűződik (1468 körül), az épületek és a várfalak négyszögletű udvart zárnak körül. Legrégebbi a többszintes öregtorony, melyhez 1559-ben Bethlen György tanácsos árkádíves tornácos szárnyat építtet. Fia, Bethlen Mihály folytatta a kastély reneszánsz stílusú kiépítését. A földszinten áll a várkápolna (már felújítva), az épületegyüttes egyik legszebb része, ahol a gótika és a reneszánsz díszítőelemei harmonikusan megférnek egymás mellett.

A 17. században Bethlen Elek főispán a sarkokon sokszögű, magasított bástyákkal erősítette meg a várkastélyt, majd a keleti szárny kiépítését Bethlen Farkas és Elek fejezte be. Bethlen Farkas itt írta meg Erdély történetét, és könyvének kinyomtatására nyomdát állított fel, de végül a háborús idők miatt a könyvet Segesváron kellett kinyomtatni 1683-ban.

Az államosítás napjáig a kastély lakott volt, utolsó tulajdonosát, Bethlen Bálintot 1945-ben internálótáborba vitték, ahol súlyosan megbetegedett. A kastélyt első házasságából való fiára, Gáborra hagyta, akitől 1949-ben államosították. Az államosítás napján teherautók hajtottak be az udvarra, és napokig hordták el a kastélyból a sok értékes tárgyat. Amit nem vittek el, elégették az udvaron. Ettől fogva a dánosi néptanács rendelkezett a kastély felett. Az épületei folyamatosan rongálódtak, a parkot feldúlták. A bukaresti műemlékvédelmi hivatal a hetvenes években nekifogott, hogy felújítsák, majd 1977-ben, amikor a hivatal megszűnt, az átadásra kész épületből jó hazai szokás szerint ismét szinte mindent széthordtak. Az 1990-es években luxusszállóvá akarták alakítani, de időközben a család visszaigényelte. Többévi pereskedés után, 2007 júniusában a család erdélyi ágának, Bethlen Gábor három lányának: Anikónak, Ágnesnek és Évának szolgáltatták vissza az apai örökséget. Megalakult a Pro Castellum Bethlen Egyesület, melynek célja az épületegyüttes teljes felújítása. 2014-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vette bérbe a létesítményt 50 évre, azzal a feltétellel, hogy felújítják az épületet. A Böjte Csaba vezette  alapítvány nevelési és képzési központját, a Béke Házát (Domus Pacis) tervezik itt berendezni.

A felújítás lépésről lépésre történik: kialakítanak koncert- és előadótermet, könyvtárat, vendégszobákat és ebédlőt.

A Segesvár-Medgyes főútra visszetérve hamarosan a Nagy-Küküllő következő bal oldali völgyébe térünk ki egy nemrégiben felújított 15 km hosszú műúton a királyföldi szászok egyik reprezentatív erődtemplomának a felkeresésére.

A 15. századi török- és tatárjárás miatt a szász templomok védelmi funkciót is kaptak. Védőgyűrűkkel és bástyákkal látták el, vízárkokat ástak köréjük, és hatalmas kapukkal zárták be, hogy támadás esetén biztonságot nyújtsanak az ott lakó közösségnek. Több mint 200 erődtemplom épült Királyföld majdnem minden településén. Napjainkra ezekből mintegy 170 maradt meg, melyek közül két kiemelkedő jelentőségűt fogunk felkeresni a következőkben.

ALMAKERÉK-MĂLÂNCRAV-MALMKROG

Almakerék  2005 augusztusában  ünnepelte fennállásának 700. évfordulóját.

A helység neve már 1305-ben jelenlegi formájában „Almakerek”-ként fordul elő. Anjou Lajos 1349-ben Gyulafehérvárott kelt birtoklevele Apafi Jánost (1345-1374) nevezi meg birtokosként.

Az almakeréki evangélikus erődtemplom

Az Apafiak almakeréki családi templomát a Boldogasszony tiszteletére szentelték. A templomot a 15. században megerősítik, falövvel kerítik. Apafi Mihály és felesége, Klára az oltár készíttetői. Alakjuk ezért Mihály arkangyal és Szent Klára társaságában, a Máriát üdvözítő angyalokkal egyetemben az oltár központi részén látható. Az oltár fölötti zárókövet is Apafi-címer díszíti. A 15. századi bástyákból a két északon fekvőt később lebontották, mára csak az alacsony kaputorony, illetve a lőrésekkel ellátott, négyemeletes harangtorony maradt meg.

A templom korai gót bazilikális rendszerben – három hajóval, a nyolcszög felével záródó apszissal, románkori szokás szerint a főhajó tengelyében épített toronnyal készült. A szentélyt a 14. században gótikusan átépítik, a freskódíszítés 1390/1400-ból való. A reformáció idején ezek a képek szokatlan módon, semmiféle átfestés nélkül, teljes díszükben a falon maradtak.

A hajó északi oldalának falfestményeit 1350 körülre lehet datálni, gótikus narratív-lineáris stílusban készültek. Erdély legnagyobb és legteljesebb ikonográfiai tematikájú, öt regiszterre osztott falfestményét látjuk magunk előtt, többemeletnyi magasságban, húsz méter hosszúságban. Az együttes 53 képből áll. A szentély al secco technikával készült, festményeit  az 1400 körüli európai udvari gótika remekműveként tartjuk számon. Tematikáját tekintve tulsúlyban vannak a Jézus életét, feltámadását és a Mária megdicsőülését ábrázoló jelenetek. A templom másik felbecsülhetetlen értéke a 15. századból származó szárnyasoltár.  A templom harangjairól szólván megállapíthatjuk, hogy a 13-14. századból, majd a 15. század derekának pár durvább kidolgozású példányával van dolgunk, melyeket nagyszebeni vagy segesvári, eredetileg bizonyára nem harangöntő foglalkozású rézműves mesterek készíthettek. A sekrestye alatt található az Apafiak 17. századi kriptája.  Itt volt eltemetve az utolsó erdélyi fejedelem, Apafi Mihály apja, Apafi György. A síremlék Elias Nicolai egyik korai (1635) műve, 1916 óta a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.

Míg 1941-ben a lakosság 65%-a volt németajkú, 1949-ben a 112 román család betelepítésével elkezdődő “új kolonizáció” nyomán Almakerék jelenleg kb. 1200 lakosából még 160 tartja magát német nemzetiségűnek. Az istentiszteleteken átlagban 40-50-en vesznek részt. A gyülekezet papja 1993 óta a Türingiából áttelepedett Joachim Lorenz.

Az almakeréki Apafi-kastély

A régi udvarház valamikor a 16. század végén – 17. század elején épült, vélhetően Apafi Miklós, vagy fia, Apafi György fejedelmi tanácsos megrendelésére. Az udvarház többször volt átépítve vagy kiegészítve, hossza meghaladta a 40, szélessége pedig a 17 métert. Apafi Mihály fejedelem halála után a birtok ugyan még megmaradt Almakeréken, a család azonban ritkán tartózkodott itt. 1722-ig gr. Bethlen Kata kezén volt, aki átengedte a kincstárnak.

A 19. század elején újabb tulajdonosa Bethlen Pál, aki klasszicista stílusban építtette át. 1848-ban a román felkelők elpusztították, majd ismét újjáépült. Aztán az evangélikus egyház tulajdonába került, és ez lett a falu kultúrotthona. Az oszlopos tornácossá vált épületet 2002-2007 között állították helyre, jelenleg a Károly walesi herceg védnöksége alatt működő Mihai Eminescu Trust Alapítvány tulajdona. Ma konferencia- és kiállítótermek, valamint egy könyvtár található a kiváló állapotú épületben. Károly herceg, a brit trónörökös is többször járt itt.

A Nagy-Küküllő völgyébe visszatérve nemsokára ismét egy kisebb, 8 km-es kitérőt teszünk:

BERETHALOM –BIERTAN-BIRTHALM

Erdős dombok és gyümölcsösök közt elrejtve található Berethalom, melyet a 13. században szász telepesek alapítottak, akik termékeny földjeiért és kedvező éghajlatáért választották e vidéket otthonuknak.

A környező teraszosított dombokon virágzó szőlészetek az egykori Bor birodalma néven ismert tartomány maradványai. A település főterét, épületeit, majd erődtemplomát látva elképzelhetjük egykori gazdasági jelentőségét, potenciálját. A középkor végén már 5000 léleknél többen laktak itt (ma kb. 2000 -en), ekkor már versengés folyt Medgyes és Berethalom között azért, hogy melyikük váljon várossá.

A reformáció után, 1572-ben, Lucas Unglerus – a falu szülötte –, miután püspökké választották,

az erdélyi evangélikus püspökök székhelyévé, és egyben az evangélikusok szellemi központjává tette Berethalmot, közel 300 évig maradván püspöki székhely.

1990 után évente egyszer, szeptember harmadik szombatján itt tartják az erdélyi szászok találkozóját a visszamaradottak és a messzire távozottak részvételével. Ilyenkor ünnepi népviseletben, rezesbandák zenéjére táncolnak, mulatnak, emlékezvén a régmúlt időkre.

1993-ban Berethalom az UNESCO Világörökség része lett.

2012-ben Berethalom megszerezte a Románia egyik legszebb települése címet.

A berethalmi szász erődtemplom

Mint püspöki székhely, a monumentális templom komoly védelemre szorult: 3 védelmi gyűrű, 6 torony és 3 bástya őrzi. Belépve a bejáraton, az egykori Várőrök bástyájában ma könyvesboltot találunk főleg német, román és elvétve 1-2 magyar nyelvű útikalauzzal, térképpel. A 73 fedett lépcsőfokon felmenve beérünk a legrégebbi (15. század) várgyűrűvel kürülvett udvarra, balra találjuk a fából készült harangtornyot és a mauzóleumtornyot szász püspökök sírköveivel. A hatalmasnak tűnő templom arányait a természet szabta meg: amit kicsíptek a hosszából (22 m), hozzátoldották a szélességéhez, így jött létre e tekintélyes csarnoktemplom. Belseje késő gótikus csarnok, amely eredetileg Nagyboldogasszony tiszteletére épült, Erdély legnagyobb szárnyasoltárával rendelkezik, amelyet  28 oltárkép díszít, a középsőn az 1515-ös évszám látható. A templom bal oldalán a sekrestyébe vezet egy nagyon bonyolult zárral működő és szépen díszített ajtó, mely mögött a falu kincseit, értékeit, az egyházi adót őrizték. A 13 vasnyelvű szerkezet annyira egyedülálló, hogy aranyérmet nyert az 1900-as párizsi világkiállításon. A nyugati homlokzaton két magyar királyi címer is látható: II. Ulászlóé és Szapolyai János erdélyi vajdáé. Az 1977-es földrengéskor nagy repedések keletkeztek a boltozaton, a lehulló kődarabok tönkretették a padokat. 1980-ban nekifogtak, és 11 évig restaurálták, az eredeti színvilággal újjávarázsolták a templomot.

Kilépve a templomból a déli oldalon találjuk az ún. Békítő bástyát. Nagyon érdekes a története, amely a válásra készülő házaspárok kiengesztelésére szolgált. A szegényes szobában csak egy ágy, egy szék, egy tányér és egy evőeszköz állt a két fél rendelkezésére. A feljegyzések szerint a módszer bevált, hisz 400 év alatt csak egyetlen házaspár vált el.

Egy kis ebédszünet után folytatjuk utunkat, és alig negyedóra buszozás után, átkelve a Nagy-Küküllőn, megérkezünk Erzsébetvárosba.

ERZSÉBETVÁROS-DUMBRĂVENI-ELISABETHSTADT

Az első írásos forrás a 14. századból való, amikor Ebesfalvaként említik. A hagyomány szerint a Bethlen család itt tartotta állatait, vadászkutyáit, és innen kapta az elnevezését; más szerzők szerint az Ebesfalvi család birtoka volt. Tény viszont, hogy 1447-től az Apafi család uradalmi központja volt.

Előbb szászok telepedtek le a mai város északi részén, majd őket követték a magyar és román nemzetiségűek. A helység történetének meghatározó elemét képezi a betelepülő örmény lakosság. Az előbb Moldvában letelepedett örmény kereskedők Duca vajda döntései miatt arra kényszerültek, hogy a Kárpátok innenső oldalán keressenek biztonságosabb élhetési lehetőségeket, majd 1672-ben Apafi fejedelem számukra kijelölt néhány helyszínt, így nagyobb kolóniák alakultak ki Besztercén, Csíkszépvízen, Gyergyószentmiklóson, Szamosújváron és Erzsébetvárosban.      

1685-ben 20 örmény család költözött be Gyergyószentmiklósról, papjuk, Potoczki Márton vezetésével.

1733-ban III. Károly Elisabethopolis (Elisabethstadt) néven örmény várossá emelte. Ekkoriban kb. 450-500 örmény élt itt. 1746-ban pallosjogot nyert, és Szamosújvár kivételével az összes Erdély területén élő örményt a fennhatósága alá helyezték (igazságszolgáltatási, vallási és adózási tekintetben).

Közel 200 évig a különböző autonóm szervezeteiken keresztül önállóan szervezték és igazgatták közösségüket. A polgáriasodás és más tarsadalmi változások következményeként nyelvüket a 19. század közepe óta már nem beszélték, és lassan beolvadtak a magyar nemzetbe.  

Az örmény lakosság fő profilja a szarvasmarha-, gyapjú- és borkereskedelem volt. Ezen termékeket erdélyi és bécsi utakon járva értékesítették szinte egész évben. Raphaeli londoni milliomos örmény katolikus gimnáziumot alapított a városban, ahol magyar és örmény nyelven tanítottak. Az 1848-1849-es szabadságharcban a város örmény lakossága is a forradalom mellé állt, és Bem seregeit erősítette. A császári csapatok sokszor betörtek ide és kifosztották a lakosságot.  A 19. század második felétől az ipar és a kereskedelem mély válságba került, ilyenformán örmény lakossága lassan kiáramlott, belterületének nagysága stagnált.

1913-ban még 2085 magyar-örmény élt itt. Ma a 7200 lakosból mindössze 13 személy vallja magát örménynek, a magyarok száma pedig 1051.

Itt született Apafi Mihály erdélyi fejedelem, Ávédik Lukács plébános, tanár, történész, valamint az itteni gimnázium tanulója volt az író Zilahy Lajos.

Az Apafi-kastély

Miután Apafi Gergely dobokai főispán a 16. század közepén megvette a Bethlen család jelentős birtokhányadát, az Apafi család uradalmi központjává tette, nekiláttak egy várkastély építtetésének (1552). A négyszögletű várkastélyt vizesárok övezte, melybe a Küküllő vizét vezették, volt bástyája, víztározója.

1584-re datálható a vidék két legjelentősebb befolyással rendelkező családjának, az Apafi és Bethlen család egyezsége, miszerint ha az egyik dinasztia kihal, automatikusan a másik család szerzi meg valamennyi ingó és ingatlan értékét. Apafi Miklós, aki Küküllő vármegye főispánja volt, vármegyei székhellyé tette 1590-ben. 1604-ben a medgyesi német őrség ostromolta a várat, de nem sikerült bevenniük.

1661-ben Ali pasa ide közvetítette Apafinak a szultán üzenetét, miszerint menjen a marosvásárhelyi táborba, mert ott választják majd fejedelemmé.

Az örmények 1726-ban megvásárolták a várkastélyt, itt törvényszéket, járásbíróságot rendeztek be, de városházaként, fogházként is használták.

A kommunizmus éveiben is fegyház, majd iskola és bentlakás volt benne, 2010-től az erdélyi örmények múzeuma van itt berendezve. Jelenleg a romániai műemléki jegyzékben nyilvántartott, az önkormányzat tulajdonában van, de kihasználatlanul napról napra megy tönkre.

A Szent Erzsébet örmény katolikus templom

Az örmények első, a szentháromság tiszteletére szentelt kőtemploma 1723 és 1725 között épült.

1729-ben lelki gondozásukra Velencéből mechitarista szerzetesek érkeztek. Az egykori Zárda téren elhelyezkedő kis épületet a Nagy-Küküllő áradásai többször is fenyegették, mígnem 1763-ban a folyóvíz a templomba is behatolt. Ez az esemény és a régi templom kis méretei indították a helyi közösséget arra, hogy árvíztől védett területre építsenek egy új, nagyobb templomot. Ennek helyét a Piactéren szemelték ki, az Apafi-kastély szomszédságában. A munkálatokat 1766-ban kezdték el, az alapkövet július 22-én vakolták be a szentély délkeleti sarkába. Az eredeti tervek szerint az épület monumentálisabb méretekkel rendelkezett volna, de a grandiózus terv csakhamar kudarcba fulladt, és tízévnyi szünetre kényszerültek. 1777-ben eldöntötték a templom méreteinek csökkentését, és újra fölvették az építkezés fonalát. Mária Terézia 6000 forinttal támogatta az épülő templomot, a többi kiadást főként a vallásos társulatok és magánszemélyek adományaiból fedezték. A munkálatok irányítója a prágai származású, Kolozsváron élő Gindtner (Kinther) Ferenc építőmester volt, a rangos berendezés legnagyobb részét Hoffmayer Simon, a 18. század végi erdélyi szobrászat egyik legkiemelkedőbb mestere és műhelye készítette.

A templom építése és berendezése 1791-re fejeződött be, június 28-án Batthyányi Ignác püspök fényes ünnepségek között szentelte fel Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére.

Az épület mai, aszimmetrikus arculata egy 1927-es vihar következménye. A szélvihar lesodorta az északnyugati torony sisakját, melyet azóta sem sikerült visszaállítani.

A 2000-es években 200 000 eurós pályázati pénzből felújították a tetőszerkezetet, kicserélték a cserepeket, ereszcsatornákat.

Évente összegyűl itt Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én, az erdélyi és a határokon túli örménység nagy része, hogy emlékezzenek, hagyományaikat felevenítsék, identitásukat ápolják. (dr. Salat Csaba)

• 

• 

•