2. Mátyás-túra 2 – Kis-Beszterce

Túránk az Marosvásárhelyi EKE által a múlt század 40-es éveiben szervezett Mátyás-túrák bizonyos szintű felelevenítése lehetne, amelyek annak idején a Kelemen-havasok déli oldalának meglehetősen hosszú völgyein keresztül a főgerinc csúcsait célozták. A Kelemen-havasok nyugati felének legmagasabb csúcsa a három folyó – Maros, Szamos és Szeret – vízgyűjtőinek találkozásánál majdnem égbe meredőnek tetsző Kis-Beszterce-csúcs (1990 méter). Helyzetéből kifolyólag a hegység főgerincének erről a pontjáról tiszta időben egészen rendkívüli kilátásban lehet részünk. Nyugaton szinte a lábaink alatt terül el a Kolibicai-víztározó, északon a „testvércsúcs”, az 1963 méteres Sztracsor mögött a Kelemen-havasok gerincei, valamint a Borgói-hegység és a Radnai-havasok látszanak. Keleti irányban a Kelemen-főgerinc csúcsai sorjáznak, de hátterükben a Besztercei-havasok, a Gyergyói-havasok és a Csalhó is feltűnhetnek, ha pedig délre fordulunk, a hegység hosszú platóvidékén túl a Görgényi-havasokat s az Erdélyi-medence dombvidékét vehetjük szemügyre.

A táborból autóbusz visz Ratosnyára, ahol betérünk a Ratosnya völgyét követő útra, megkerüljük a víztározót, miközben elhaladunk a Szék-szikla alatt, amely főleg ősszel, a sárguló lombok közül nyújt csodálatos látványt. Ezután a jobb oldali úton, a Ratosnyai Tiha-patak mentén haladunk tovább a Kelemen-havasok Nemzeti Park határát jelző sorompóig. Túránkat a Kis-Tiha-patakát követő, kék kereszttel jelzett erdőkitermelő úton indítjuk. Elhaladunk a kék háromszöggel jelzett Gyöngyös-patakát (Dundec) követő út torkolata előtt, majd a terep egyre meredekebbé válik és utunk erdei ösvényben folytatódik. Ezen a szakaszon többször állunk meg pihenni, de szerencsénkre a fák árnyéka megkímél a tűző nap sugaraitól. Előbb egy hűs forrás mellett haladunk el, majd hamarosan kiérünk az 1530 méteren fekvő Kis-Tiha-nyeregbe. A főgerinc részét képező füves nyereg kiváló sátorozóhely a Kelemen-havasokban túrázók számára. Bár mostani útvonalunk csupán keresztezi, de itt haladt át a – régebben kék sávval jelzett – Mária-Terézia útjának nevezett egykori határőrút, amely nyugati irányból, a főgerinc déli (erdélyi) oldalán érkezik fel ide, és a nyeregből az északi (moldvai) oldalon követi tovább a gerincet kelet felé, nagyjából az 1650 méteres szintet tartva, s amint a neve is jelzi, Erdély védelmét szolgálta.

A piros sávval jelzett gerincúton keleti irányban a Pietroszra érnénk, viszont mi ezúttal nyugat felé indulunk tovább, ahol előbb a Papláb-tető (1837 m), majd a Sztrunior-tető (1885 m) északi oldalán haladunk a borókafenyők között vágott keskeny ösvényen. Északnyugati irányt követünk, míg egy újabb emelkedővel fel nem érünk a Kis-Beszterce sarkára (1950 m). Ezen a ponton Maros, Beszterce-Naszód és Szucsáva megyék határai találkoznak, valamint itt van a bevezetőben említett három folyó vízgyűjtőjének határa is. Innen hamar felérünk a Kis-Beszterce csúcsára, mely a Kelemen-havasok egyik legjelentősebb kilátóhelye. Az elénk táruló látvány egyszerűen lenyűgöző és kárpótól a hosszú gyaloglás fáradalmaiért. Említésre méltó, hogy a Kis-Besztercén található egy ritka virágnak, a havasi tárnicsnak (Gentiana nivalis) a legnagyobb hazai populációja.

A tetőn szünetet tartunk, elfogyasztjuk szendvicseinket, majd a már ismert úton visszaereszkedünk autóbuszunkhoz. (Sükösd Sándor, Kocsis András)