15. Családi-túra Vármezőre

A táborból indulva szerdán és pénteken buszok visznek Vármezőre, illetve csütörtökön Szováta vasútállomására. A közelmúltban újraindított vonatjáratokhoz az itt élő idősebb generációknak számos emléke fűződik, de nagyon sokan nem ismerik ennek történetét, ezért túraleírásunk folytatása előtt érdemes néhány szót ejteni az itteni vasút történetéről.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején, az egykori Maros-Torda vármegyében 1912-ben kezdték el a helyi érdekű, keskeny nyomtávú vasútvonalak kiépítését. A Marosvásárhely és Parajd közötti szárnyvonal átadására az első világháború kitörése miatt csak 1915-ben került sor, ekkor február 1-től Deményházáig működött, majd október 23-tól Parajdig. A XX. század végén működtetése veszteségessé vált, s előbb a Szováta – Parajd szakaszt számolták fel, majd 1997-ben megszűntették a járatokat az egész vonalon. 2011-ben a Szováta és Vármező közötti szakaszt felújították és azóta turisztikai célzattal naponta háromszor nosztalgiavonatot indítanak. Túránk alkalmával ezen a szakaszon végigutazva alkalmunk nyílik megtapasztalni a vonatozás élményét.

Vármezőn buszokkal jutunk el a falu felső végéig, ahol a Nagy-Nyárád Nagy- és Kisága egybetorkollik.[1] A két forráság egy impozáns kúp alakú hegyet, a Vár-hegyet fogja közre, a találkozásuknál elterülő mezőt pedig a hegyen állt egykori várról Vár-mezejének, vagy egyszerően Vármezőnek nevezték. E mező neve a Nyárádmente legfelső falujának neveként került végül be a köztudatba.

A Nagyág menti úton indulunk el és hamarosan elérünk egy hídhoz, ahol nem követjük az utat a patakon át, hanem a bal parton maradunk, tovább haladva a falu központjából induló piros pontjelzések mentén. Ezek egy erdei utat követnek, mely hamarosan eltávolodik a pataktól és meredeken kanyarogni kezd a hegy északi oldalán. Egyik kanyar után, nagyjából félúton a patak és a Vár-hegy gerince között, baloldalt egy különleges tóra bukkanunk. Ez az Égerfás-tó, mely fákkal és nádassal övezve, a vizéből kiálló fatörzsekkel a Gyilkos-tó kicsinyített mása lehetne, de itt fenyők helyett égerfák állnak a tó földcsuszamlás nyomán összegyűlt vizében. A víz színe a gyakran belehulló falevelektől és növényzettől olykor zöldben játszik, máskor az ég kékje tükröződik benne, de különös képet nyújt virágzáskor, amikor vöröses színt ölt a beszoródó virágportól. Keletkezésének idejéről csupán feltételezni lehet, hogy az utóbbi száz, legfeljebb százötven évben jött létre, ugyanis Orbán Balázs még említést sem tett róla amikor a tó fölé magasló Vár-hegy várát minden részletre kiterjedő alapossággal bemutatta híres művében, a Székelyföld leírásában.

Mielőtt tovább kapaszkodnánk a gerinc felé, a tóparton szünetet tartunk, elfogyasztva szendvicseinket. Meredeken folytatjuk utunkat a gerincig, ahonnan elénk tárul a Kiság völgye, tőlünk nyugatra a Vár-hegy csúcsa, valamint körös-körül a Görgényi-havasok magaslatai. Innen, akik bevállalnak egy rövid, de rendkívül meredek kitérőt, feljönnek a csúcson állt egykori vár nyomait megtekinteni, a többiek pedig itt megvárják társaikat a havasi tájban gyönyörködve.

Meredek erdei ösvényen kapaszkodunk a piros pontok mentén, míg két kör-körös töltésen küzdjük át magunkat. Ezek az egykori vár falainak maradványai, s a belső töltés mögött egy hosszúkás háromszög alakú dombszerű kiemelkedést találunk, amely ma a hegy csúcsa, hajdanán viszont a vár udvarát jelentette. A keleti, rövid oldal közelében egy kör alakú építmény nyoma látható, itt Orbán Balázs torony létezését feltételezi mely a Bekecs-tetői várra (őrtoronyra), valamint a Firtos várára biztosított rálátást és ezáltal a környékbeli hasonló várakkal teremthetett kapcsolatot. A vár nyugati szögletében, pontosan a falu fölé magasló oldalon szintén Orbán Balázs szerint egy körbástya állt, amelytől egy alsó várat formázó fal folytatódott a várfalakon kívül déli, majd nyugati irányban. A hegyet, ahogy a valamikori vár területét is sűrű erdő borítja, csupán az egyik fán elhelyezett tábla hirdeti, hogy a Vár-hegy 823 méteres csúcsán vagyunk, így ma már semmilyen rálátásunk sincs innen a környező magaslatokra. A „Kétág vára” – ahogy Orbán Balázs nevezi – építésének ideje és története a múlt ködébe vész, feltételezhető azonban, hogy a környékbeli hasonló várakkal (a Bekecsen, a Körtvélyes-tető vára, Vityál vára, Rapsonné vára, Firtos vára, stb.) egyidőben épülhetett a XII.- XIII. században és menedékhelyként szolgált a középkorban, a tatárjárások idején. Még a hozzá fűződő legenda is a Rapsonné várának legendáját jutattja eszünkbe, lényegében szinte egybecsengve vele:

„Tündér Ilona vára Mikházán volt, leánya pedig itt e várban lakott, azonban a gyöngéd tündér szeretett anyját, nem levén út, nem látogathatta meg, az ördöggel szerződött tehát, hogy neki egy völgy ezüstért és egy hegy aranyért utat készítsen. El is készítette és pedig gyorsan ördög uram a kialkudott utat, de midőn a fizetésért ment, a furfangos kis tündér tenyerébe egy tallért, ujja hegyére egy aranyat helyezvén mondá: „Itt a völgy ezüst, itt a hegy arany”. A rászedett ördög dühösen rohant el, s mentében szétrugdosta az utat…”

            A csúcsról a már ismert ösvényen ereszkedünk vissza a gerincen várakozó társainkhoz, majd elindulunk a hegy déli oldalán, a Kiság völgye felé kanyargva, a piros pontjelzések mentén. A patakvölgyet követő út szomszédságában megpihenünk a Tündérek forrásánál. Túránk utolsó szakasza a Kiság menti utat követi a két patak találkozásáig. Végül, ha az időjárás megengedi és igény is mutatkozik rá, patakászást is beiktatunk a programba és lehetőség lesz pisztrángot is fogyasztani, majd megbeszélt időben buszaink visszavisznek Szovátára, a táborba.

[1] A Nagy- és Kis-ágat itt tulajdonképpen Nagy-Nyárádként (Vármezőpataka), illetve Kis-Nyárádként ismerik, azonban ezeket a neveket használva összetéveszthetők lennének ezek a hegyi patakok a Nyárádszeredánál egyesülő Nagy- és Kis-Nyáráddal.

(Kocsis András, Szántó Emese)